A terv megvalósulni látszik: az első könyv megjelent, a másik kettő nyomdában van. Igaz, más a sorrend, mások a nevek, a művek, mindössze Bernardo Atxaga szerepel a "régiek" közül, de a lényegen ez mit sem változtat. Menet közben alakult így. Legyen sorozat, Spanyol Elbeszélők címmel - azért, hogy novelláskötet is "beleférjen", ne csak a regény. (Esszékötet sorozaton kívül is megjelenhet.) A Spanyol Elbeszélők sorozatcím pedig a spanyolországi irodalomra értendő: az országra gondoljunk tehát, hiszen spanyol elbeszélő jelen esetben lehet olyan író is, aki Spanyolországban él, de nem spanyolul ír, hanem mondjuk baszkul - mint az imént említett Bernardo Atxaga -, de vagy saját maga fordítja spanyolra a művét, vagy társfordítóként közreműködik. Kicsit bonyolultan hangzik, az a lényeg mindenesetre, hogy Spanyolországról beszélünk.
A sorozat felépítése tudatos ugyan, de korántsem merev. Úgy szeretném, hogy mindig legyen egy klasszikus mű a 20. századból - amely a hatvanas évekig bezárólag jelent meg, egy "középidős", tehát a hetvenes, nyolcvanas évekből, a kilencvenes évek elejéről, s végül egy egészen friss, 1999-től. A most megjelenők esetében így lesz, hiszen Carmen Laforet könyve 1945-ös, Bernardo Atxagáé 1994-es, Nuria Amaté pedig 2002-es. Justo Navarro könyve hiányzik a sorból idén, de előbb-utóbb sor kerül rá. Enrique Vila-Matas könyve pedig a Geopennél már megjelent.

Várom az olvasói, a kritikai észrevételeket.