A Jarama a polgárháború utáni spanyol elbeszélő irodalom egyik alapműve; minden író, aki a regény 1956-ös megjelenése óta spanyol nyelven ír, valahogy kapcsolatba kerül pályafutása során ezzel a regénnyel, és minden spanyolajkú olvasó, aki valamit is ad magára, ismeri.
Megjelenésekor támadta a maradi spanyol kritika, hiszen a filmszerűen pergő, csaknem kizárólag párbeszédből álló regény sokkal közelebb állt az olasz neorealizmus, a francia nouveau roman és persze az olasz neorealista filmek világához, mint a poros és unalmas spanyol realista regényekhez.
A regény története egyszerre két helyszínen zajlik, Mauricio kocsmájában, ahol a törzsvendégek iszogatnak, beszélgetnek, dominóznak, és a Jarama folyó partján, a fővárostól tizenhat kilométerre található San Fernandóban, ahol a tizenegy fős madridi társaság letáborozik, és eltölt egy forró augusztusi vasárnapot. A regényidő tizenhét órájának leforgása alatt a fiatalok fürödnek a folyóban, beszélgetnek, esznek-isznak, apró szerelmek szövődnek, miközben menthetetlenül végéhez közeledik a vasárnap. A kocsmában eközben a világ és a falu dolgairól beszélgetnek a törzsvendégek. A nap végén aztán egy hirtelen fordulattal minden megváltozik, a társaság egyik tagja vízbe fullad, utána semmi sem marad ugyanaz, aminek a nap elején látszott.
Ha úgy tetszik, tekinthetjük az időt is a regény főszereplőjének, de vele együtt a napkorong, a táj, a folyó, a vörös agyag, aztán a telihold is az. Meg a színek, a naptól szikkadt, kopár táj, ahol a folyó is olyan vörös, mint az agyag, amit visz magával. Maguk az emberek, a maguk ügyes-bajos dolgaival, életükkel, halálukkal járulékos elemei csupán ennek a tájnak, amelyben élik mindennapjukat.
A Jarama című regény az elmúlt öt évtizedben kötelező olvasmány lett a gimnáziumokban, és mindenkinek, aki a spanyol nyelvű irodalommal kapcsolatban bármit is kijelent, annak ismernie kell ezt a regényt, ha másképp nem, hát fordításban. Viszonylag szerencse, hogy nem jelent meg rögtön magyar fordításban, így nem kell most újrafordítani, ahogy Franciaországban (2006) vagy Angliában (2005) megtették. A legtöbb európai ország nyelvén olvasható. Nem könnyű olvasmány, de megéri a fáradságot. Nincs más mód, hogy a letűnt spanyol világot megismerjünk, csakis a regényekből, filmekből, viszont ha meg akarjuk érteni napjaink Spanyolországát, akkor bizony nem ártana ismerni.

RAFAEL SÁNCHEZ FERLOSIO Rómában született, a spanyol irodalom fenegyereke, aki a Jarama című regényéért, amely hazája irodalmának egyik alapműve, 1955-ben megkapta a Nadal-díjat, majd 1957-ben a kritikusok díját is; utána soha többé nem írt már regényt. Talán mert A Jaramában – ha szabad ilyet állítani – mindent elmondott az életről, amit egy regényíró elmondhat. Rafael Sánchez Ferlosio alakját tisztelettel övezik, szinte intézménynek tekintik hazájában, és mostanában leginkább vitriolos hangvételű, háborúellenes újságcikkeiről ismerik. 2004-ben Cervantes-díjat kapott. A Vendrán más a?os malos y nos harán más ciegos (1993,‘Jönnek még rosszabb évek, és még vakabbá tesznek bennünket’) című esszékötetéből - melynek darabjait nemes egyszerűséggel hajóroncsoknak nevezi – a Magyar Lettre Internationale és a Nagyvilág közölt részletet, szintén Pávai Patak Márta fordításában, akinek a neve garanciát jelent, hogy lelkiismeretes, gondos fordításban kerül A Jarama a magyar olvasó kezébe. 
Leányfalu, 2007. augusztus 18.