Nuria Amat ::
A kokainkirálynő
"Amat" mindenek fölött
El Tiempo
2003. május 3.
(Chocó)
A katalán írónő regényének helyszíne Chocó vidéke: és egy külföldi lány
élményeiről szól, aki szereti az országot, és szenved tőle. A könyv jogdíját
Bojaya településnek adományozta.
A regény csupa hallgatás.
Hihetetlenül hangzik, de a regény 250 oldalán szinte tapintható a csönd,
amit a katalán írónő Nuria Amat A kokainkirálynőbe rejt. A történet célja
világos: éreztetni akarja a cochói őserdő ritmusát, azt akarja elérni,
hogy tapintható legyen az író döbbenete annak láttán, ahogy Kolumbiában
együtt él a halál és az élet, s hogy az olvasó érzékelje, a csönd is beszél.
Huszonöt esztendővel ezelőtt kezdte írni Nuria Amat A kokainkirálynőt,
csak akkor még nem tudta.
Szerelmes volt és szabad: férje, a kolumbiai író, irodalomtanára, Óscar
Collazos társaságában járta Közép-Amerikát, majd a chocói csendes-óceáni
partvidéken kötött ki, és a Remington írógépén írta első regényét – különös
módon – Katalóniáról, ahová hazavágyott. Kolumbiában született a lánya
– és ez még szorosabbra fűzte kapcsolatát az országgal.
Három hónappal később visszatért Spanyolországba. Az évek behajtották
tőle, ami jár nekik, és az írónő azzal fizetett, hogy hírt, és nevet szerzett
magának Spanyol-Amerikában. „Semmi voltam, amikor elmentem, és íróként
térek vissza. Olyan ez, mintha jól végzett munka után térnék haza” – mondja.
A munkája pedig – akárcsak a Chocó vidéke – más. Elkötelezett regény,
okos, szinte teljesen csupasz poézissal teli; a regényben összeolvad monológ,
párbeszéd, esetleges megjegyzés, fájdalom, és amiért külön köszönet jár
neki, hogy ledőlnek a korlátok, és marad az irodalom. A kokainkirálynő
bensőséges női pillantás egy országra, egy kultúrára, egy nőre és magára
az életre.
„Regényemben a hang számít, nem a szereplő. Szándékosan kerestem egyéni
elbeszélő hangnemet, mert inkább az irodalom pártján állok, mint a történetén”
– mondja.
Külföldi létére annyira elkötelezett Kolumbia iránt, hogy az egyházmegyén
keresztül felajánlotta könyvének jogdíját Bojayá földönfutóinak. „Egyértelmű
volt számomra, hogy valamivel nekem is hozzá kell járulnom a nyomor enyhítéséhez,
hiszen a regényem Chocó vidékén játszódik. Most, másodikán van a tragédia
évfordulója, legalább ennyit én is szerettem volna adni” - mondja.
Nem ez lesz az egyetlen adománya az országnak. Miután meglátogatta
Bogotá könyvtárhálózatát, úgy döntött, szót emel annak érdekében, hogy
a spanyol kiadók küldjenek ki könyvet, és minden spanyol író dedikáljon
egy példányt a nyilvános nemzeti könyvtáraknak.
Spanyol és mesztic vonások
Végezetül – regényeihez illő módon – elhallgatások és beszédes mondatok
közepette magyarázza Nuria Amat, mit jelent számára ez a regény:
„A kokainkirálynőt akkor kezdtem el írni, amikor egyszer csak hirtelen
nagyon erősen feltört bennem Kolumbia emléke. Akkor gondolatban elhagytam
Barcelonát, és ideköltöztem. Anyaggyűjtési munkát végeztem a regényhez,
elolvastam mindent, amit csak lehetett, s végül a fájdalom íratta meg velem
a regényt. A tudattalanom azt mondta, azért kerültem ennyi éven keresztül
Kolumbiát, hogy most visszatérhessek.
Baloldalt van a szívem, és fáj, ami itt történik. Jóllehet, a kolumbiai
tragédiára gondolva az a véleményem, hogy mindig csakis az áldozatnak lehet
igaza.
Külföldi létemre elkötelezett vagyok az országgal szemben. De nemcsak
erről van szó: az élettel, meg a generációmmal szemben is. Elkötelezettje
vagyok az írásaimnak, a puszta tény folytán, hogy tanúja vagyok a koromnak.
Azért dolgozom a szavakkal, hogy közelebb kerüljek az emberekhez. Én minden
igazságtalanságnak ellene vagyok. Nekünk, íróknak nem a korrumpáló hatalom,
hanem a függetlenség elvén kell kiállnunk valami mellett.
Nagy félelmem továbbra is, hogy ülök a fehér papír előtt. Azt viszont
tudom, hogy továbbra is az írásnak kívánom szentelni az életem. A szó igaza
a hallgatásban rejlik. Az én hangomé is. Minél több a szó, annál kevesebb
a mondanivalód.
Mindig meszticnek tekintettem magam. A spanyol-amerikai nagy irodalom
gyermeke vagyok. Hozzámentem egy kolumbiaihoz. Van egy kolumbiai lányom.
A periférián születtem, mert Katalóniából származom, és spanyolul tanultam
meg írni, ami nem az anyanyelvem.”
Pávai Patak Márta, a fordító
|