Visszhang
 
Nuria Amat :: A kokainkirálynő

"Amat" mindenek fölött
El Tiempo
2003. május 3.
(Chocó)

A katalán írónő regényének helyszíne Chocó vidéke: és egy külföldi lány élményeiről szól, aki szereti az országot, és szenved tőle. A könyv jogdíját Bojaya településnek adományozta.
A regény csupa hallgatás.
Hihetetlenül hangzik, de a regény 250 oldalán szinte tapintható a csönd, amit a katalán írónő Nuria Amat A kokainkirálynőbe rejt. A történet célja világos: éreztetni akarja a cochói őserdő ritmusát, azt akarja elérni, hogy tapintható legyen az író döbbenete annak láttán, ahogy Kolumbiában együtt él a halál és az élet, s hogy az olvasó érzékelje, a csönd is beszél.
Huszonöt esztendővel ezelőtt kezdte írni Nuria Amat A kokainkirálynőt, csak akkor még nem tudta.
Szerelmes volt és szabad: férje, a kolumbiai író, irodalomtanára, Óscar Collazos társaságában járta Közép-Amerikát, majd a chocói csendes-óceáni partvidéken kötött ki, és a Remington írógépén írta első regényét – különös módon – Katalóniáról, ahová hazavágyott. Kolumbiában született a lánya – és ez még szorosabbra fűzte kapcsolatát az országgal.
Három hónappal később visszatért Spanyolországba. Az évek behajtották tőle, ami jár nekik, és az írónő azzal fizetett, hogy hírt, és nevet szerzett magának Spanyol-Amerikában. „Semmi voltam, amikor elmentem, és íróként térek vissza. Olyan ez, mintha jól végzett munka után térnék haza” – mondja.
A munkája pedig – akárcsak a Chocó vidéke – más. Elkötelezett regény, okos, szinte teljesen csupasz poézissal teli; a regényben összeolvad monológ, párbeszéd, esetleges megjegyzés, fájdalom, és amiért külön köszönet jár neki, hogy ledőlnek a korlátok, és marad az irodalom. A kokainkirálynő bensőséges női pillantás egy országra, egy kultúrára, egy nőre és magára az életre.
„Regényemben a hang számít, nem a szereplő. Szándékosan kerestem egyéni elbeszélő hangnemet, mert inkább az irodalom pártján állok, mint a történetén” – mondja.
Külföldi létére annyira elkötelezett Kolumbia iránt, hogy az egyházmegyén keresztül felajánlotta könyvének jogdíját Bojayá földönfutóinak. „Egyértelmű volt számomra, hogy valamivel nekem is hozzá kell járulnom a nyomor enyhítéséhez, hiszen a regényem Chocó vidékén játszódik. Most, másodikán van a tragédia évfordulója, legalább ennyit én is szerettem volna adni” - mondja.
Nem ez lesz az egyetlen adománya az országnak. Miután meglátogatta Bogotá könyvtárhálózatát, úgy döntött, szót emel annak érdekében, hogy a spanyol kiadók küldjenek ki könyvet, és minden spanyol író dedikáljon egy példányt a nyilvános nemzeti könyvtáraknak.

Spanyol és mesztic vonások

Végezetül – regényeihez illő módon – elhallgatások és beszédes mondatok közepette magyarázza Nuria Amat, mit jelent számára ez a regény:
„A kokainkirálynőt akkor kezdtem el írni, amikor egyszer csak hirtelen nagyon erősen feltört bennem Kolumbia emléke. Akkor gondolatban elhagytam Barcelonát, és ideköltöztem. Anyaggyűjtési munkát végeztem a regényhez, elolvastam mindent, amit csak lehetett, s végül a fájdalom íratta meg velem a regényt. A tudattalanom azt mondta, azért kerültem ennyi éven keresztül Kolumbiát, hogy most visszatérhessek. 
Baloldalt van a szívem, és fáj, ami itt történik. Jóllehet, a kolumbiai tragédiára gondolva az a véleményem, hogy mindig csakis az áldozatnak lehet igaza.
Külföldi létemre elkötelezett vagyok az országgal szemben. De nemcsak erről van szó: az élettel, meg a generációmmal szemben is. Elkötelezettje vagyok az írásaimnak, a puszta tény folytán, hogy tanúja vagyok a koromnak. Azért dolgozom a szavakkal, hogy közelebb kerüljek az emberekhez. Én minden igazságtalanságnak ellene vagyok. Nekünk, íróknak nem a korrumpáló hatalom, hanem a függetlenség elvén kell kiállnunk valami mellett.
Nagy félelmem továbbra is, hogy ülök a fehér papír előtt. Azt viszont tudom, hogy továbbra is az írásnak kívánom szentelni az életem. A szó igaza a hallgatásban rejlik. Az én hangomé is. Minél több a szó, annál kevesebb a mondanivalód.
Mindig meszticnek tekintettem magam. A spanyol-amerikai nagy irodalom gyermeke vagyok. Hozzámentem egy kolumbiaihoz. Van egy kolumbiai lányom. A periférián születtem, mert Katalóniából származom, és spanyolul tanultam meg írni, ami nem az anyanyelvem.”
 
 

Pávai Patak Márta, a fordító


 
::
részlet a könyvből...
:: megrendelés