Vicente Muleiro :: Goyai látomások
Kolumbiáról
(Nuria Amat ::
A
kokainkirálynő című könyvéről)
Talán a piaci véletlen hozta így, vagy tán egy vállalkozó szellemű kiadó
kezdeményezése folytán kerülhetett sor rá, mindenesetre a katalán Nuria
Amat regénye, A kokainkirálynő, amely eredetileg Spanyolországban jelent
meg, hazánk, Argentína könyvesboltjaiba is eljutott. A könyvkiadás dicső
korszakában - őszintén bevallva - oly tömérdek, jól csomagolt szemetet
vásároltunk mostoha anyaországunk virágzó iparától - szépen csillogó fedél,
trendi dizájn -, hogy most vétek volna, ha figyelmünk elsiklana egy jó
regény fölött.
Több oka is van, amiért ezt az írót e negyedik regényén keresztül érdemes
megismerni. Nevezetesen: 1) "agyonírt" világról beszél: az erőszakos és
érzéki Latin-Amerikáról, amely legalább annyi mágikus realizmust, mint
amennyi thrillert táplált már, amelyben oly sok fegyverdörgés visszhangzott
már az irgalmatlan város kihalt, szűk kis utcáján. Amat ezzel a közeggel
néz szembe, mégpedig közvetlenül Kolumbiából, ahol minden elem adott hozzá,
hogy a konvenció csapdájába essünk: gerillaharc, korrupt hatalmak, ezoterizmus,
kábítószer-csempészet, bennszülött szubsztrátum, uniformisosok és parauniformisosok
- hogy csak néhányat említsünk. És sérülés nélkül megússza a kalandot,
nem nála nincs levitáció, nem éled föl egyetlen halottja sem.
Gyilkosság viszont van. Az igen, az van több is: mégpedig kiváló technikával
megírva, futkos az ember hátán a hideg tőlük; rákkeltő, burjánzó effektust
kap tőlük a mindennapos jelenléttel büszkélkedő, elviselhetetlen halált.
A halál a folytonos leselkedés állapotának, a regényoldalakon végig ott
kígyózó fenyegetésnek a kontinuitása csupán. 2) A kokainkirálynő jól eltalált
regiszterben szól. Nyoma sincs benne őserdő módjára burjánzó szóvirágoknak.
De ennek az ellenkezője sem igaz. Nincs itt bölcsességnek eladni szándékolt
visszafogottság, ami egyébként is csak a nyelvezet hiányát jelenti. Nuria
Amat lábujjhegyen közeledik a szavakhoz, és azt mondja: "A hold az őserdő
keresztanyja" - amikor költői húrt penget, vagy amikor azt mondja: "Mássz
már le arról a fáról, Rat. Az irodalom úgysem menti meg az életünket. Egy
kis szerencsével is csupán arra jó, hogy segít ellenállni a vereségnek"
a tűnődő húrt megpendítve, mikor az ember legszívesebben ceruzával aláhúzgálná
érzelmi és/vagy értelmi megközelítéseit. Ezenfelül tudatosan megmunkált
ritmus mérnöki precizitás jellemzi a prózáját, ez pedig nem engedi meg,
hogy egyetlen szótag is kilógjon a sorból. Az író a stílus miatt alkalmazza
eredeti módon a párbeszédet is. 3) Nuria Amat kerüli a civilizált ember
elviselhetetlen pózát, aki az újsütetű gyarmattartó pillantással jár-kel,
vagy öncélú festőiségnek használja mások nyomorát. Elég azt nézni, ahogy
az erőszakot szemléli: "Odafentről vezényelnek: Maguk emeljék föl a puskájukat,
és lőjenek. Nyissanak tüzet. És mindenki engedelmeskedik. Vajon kinek.
Én nem szólok semmit. Lényegében senki sem tudja. Nem is fog kiderülni
soha. Puszta élni akarásból gyilkol az ember. Hogy ne neki kelljen előbb
meghalnia."
Van még más oka is, amiért érdemes föltenni az olvasás koronáját erre
a királynőre. Például a művészi módon megalkotott szereplői miatt, hiszen
- a főszereplők legalábbis - igen jól eltaláltak: marad űr a múltjukban,
vannak hiátusaik, nem tökéletes alakok. Viszont néhány jellemvonásuknak
köszönhetően roppant erővel bírnak, az a négy-öt ecsetvonás teszi, hogy
a regényben mindvégig szilárdan jelen tudnak maradni.
Amat ügyes kézzel mozgat nagy tömegeket is. Van egy mészárlási jelenet
a kokaültetvényen, amely mintha Coppola filmjéből lépne elénk - Goya csata
utáni hadszínterével. Vagy a regény vége felé, amikor a nincstelenek menekülni
kényszerülnek, s latin-amerikai ismerős tájékain csak elutasításra találnak.
Végül Amat erőteljes, drámai közegben ír, nyíltan szembenéz a helyzettel.
Vagyis nem teszi meg nekünk azt a szívességet, hogy vaknak álcázza magát,
továbbá a tisztánlátó szerepében sem óhajt előttünk tetszelegni. És a két
ellenpont nyomasztó érzéséért cserébe a katalán írónő nagyon jól érzékelteti
őszinte zavarodottságát a természettel és a tragédiával szemben, döbbenetét
a misztifikált és reményre ítélt világ láttán, melynek nem egy tartománya
a tűzvész meg a viszontagságos időjárás állandó fenyegetésében él.
Pávai Patak Márta fordítása
. . . Clarín.com . . .
|